Bemutatkozás

A SZILTOP OKTATÁSI KHT vezetősége 2005. január hó 3. napján megalapította a Báthori István Középiskolát és Szakiskolát azzal a távlati célkitűzéssel, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott négy megyében, (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés megye) olyan középiskolai hálózatot építsen ki, amely a piaci elvárásoknak megfelelő technológiai, elméleti tudással felvértezett, rugalmas, több területen is jól alkalmazható szakemberek képzését valósítsa meg.

Az első tanévben (2005-2006) három helyen (Nagycserkesz, Nádudvar, Nyírábrány) 2006-2007-ben egy helyen (Nagyhalász) indult a kétéves nappali rendszerű felzárkóztató oktatás, melynek elsődleges célja a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeinek javítása volt. A középiskola ezért szakiskolai felzárkóztató oktatást indított olyan fiatalok számára, akik nem végezték el az általános iskola hatodik évfolyamát, és elmúltak tizenhat évesek. A felzárkóztató oktatás célja a tanulókban a társadalmilag hasznos magatartásformák kialakítása, a tanuláshoz szükséges motiváció megteremtése, a munkavégzésre való szocializálás, az alapkészségek és képességek fejlesztése, a tanulók életvezetésének elősegítése, sikerélményhez juttatása a tanulásban és a munkában. A négy helyen több mint 80 tanulónak sikerült elvégezni a 8. évfolyamot.

Az iskola egyik fontos tevékenysége az esti oktatási munkarend szerinti négy évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés, amelynek célja az érettségi megszerzése.  Fő cél az, hogy az iskolában folyó oktatás biztosítsa azoknak a fiatal felnőtteknek az esti rendszerű képzését, akik érettségivel nem rendelkeznek, de annak fontosságát felismerték, s célul tűzték ki a gimnáziumi érettségi megszerzését.  Az elmúlt években már több mint 600-an szereztek érettségi bizonyítványt.

További tevékenységi körét tekintve a régióban újszerű kezdeményezésként, az érettségit követően lehetőséget nyújt az érettségi vizsgára épülő szakmai képesítések megszerzésére is (gazdasági informatikus, műszaki informatikus pénzügyi-számviteli ügyintéző, logisztikai ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, vámügyintéző, jövedéki ügyintéző, marketing-és reklámügyintéző, iskolatitkár ügyintéző titkár, stb.) esti oktatási munkarend szerint. Szakképesítést közel 400 fő szerzett eddig.Az intézmény típusa többcélú, összetett iskola, hiszen gimnázium, szakközépiskola és szakiskola is egyben.

2005-2006-os tanévben három helyen indult meg esti oktatási munkarend szerinti 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés: Nyírlugoson, Egyeken és Putnokon; négy helyen  esti oktatási munkarend szerinti szakképzés: Nyírtelken (pénzügyi-számviteli ügyintéző), Nádudvaron (pénzügyi-számviteli ügyintéző), Nyírábrányban (gazdasági ügyintéző II.) és Záhonyban (logisztikai ügyintéző, vámkezelő); három helyen nappali rendszerű felzárkóztató oktatás-nevelés: Nádudvaron, Nagycserkeszen és Nyírábrányban.

2006-2007-es tanévben új tagintézmények jöttek létre Békés megyében: Csorvás, Füzesgyarmat, Kondoros, Körösladány Nagyszénás, Vésztő. Esti oktatási munkarend szerinti 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés indult meg ezekben a tagintézményekben. Hajdú-Bihar megyében Ebesen, Hosszúpályiban, Mikepércsen és Sárrétudvariban esti oktatási munkarend szerinti 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés, Vámospércsen esti oktatási munkarend szerinti  szakképzés (logisztikai ügyintéző)  kezdődött. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Ongán, Pálházán, Sajókazán, Szendrőn, Tarcalon és Tiszalúcon indult meg esti oktatási munkarend szerinti 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nagyhalászon nappali rendszerű felzárkóztató oktatás-nevelés és esti oktatási munkarend szerinti szakképzés (gazdasági informatikus II.) Máriapócson esti oktatási munkarend szerinti 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés  és esti oktatási munkarend szerinti  szakképzés (pénzügyi-számviteli ügyintéző) kezdődött el.

2007-2008-as tanévben Borsodnádasdon és Medgyesegyházán indult 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés. Csorváson és Hosszúpályiban pénzügyi-számviteli ügyintéző,  Tiszalúcon gazdasági informatikus II. szakképzés kezdődött.

2009-2010-es tanévben Miskolcon és Diósgyőrön kezdődött el 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés. Jelenleg 26 tagintézményünk van, háromban csak szakképzés folyik, hat tagintézményben 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés és esti oktatási munkarend szerinti szakképzés, 17 tagintézményben gimnáziumi oktatás folyik.

2010-2011-es tanévben Dévaványán, Nyírábrányban és Vámospércsen indult 4 évfolyamos gimnáziumi oktatás-nevelés.

Területi megoszlása:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 8 településen: Borsodnádasd, Miskolc, Onga, Pálháza, Sajókaza, Szendrő, Tarcal, Tiszalúc.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3 településen: Nyírlugos, Nyírtelek, Máriapócs.

Békés megyében 7 településen: Csorvás, Dévaványa, Füzesgyarmat, Kondoros, Körösladány, Medgyesegyháza, Vésztő.

Hajdú-Bihar megyében 7 településen: Egyek, Nádudvar, Nyírábrány, Sárrétudvari, Hosszúpályi, Ebes, Mikepércs, Vámospércs.

Várjuk minden tanulni vágyó felnőtt jelentkezését!

Báthori István Középiskola és Szakiskola, 4371 Nyírlugos Debreceni út 2.